2013.03.14. Csigacsinálás


A hagyományőrzés jegyében szerveztük ezt a foglalkozást.

Juhászné Ilike, mint a Tájház házigazdája gondoskodott a programról.
Mindent nagy szeretettel tervezgettünk, de az időjárás ellenünk volt.
Hideg volt, erős szél fújt, havas eső esett.
Nem is gyültünk össze csak 16-an.
De mint később láttuk, talán pont emiatt teljesen a régi idők hangulata
varázsolódott elő. Körben ültünk az asztal körül mindannyian,
beszélgettünk, nevetgéltünk. Pont ilyennek képzelem a régi,téli
estéket.

Margitka néni begyúrta a tésztát, szép vékonyra elnyújtotta. Miközben
szép apró kockákat készített, Annuska néni és Marika néni útmutatása
szerint elkeztük pödörgetni a csigákat. Hát mit mondjak... Egy lagzira
való csigát soká készítettünk volna el.

A gyerekek Ilike néni vezetésével "brugattyú"-t csináltak.
Deliné Kati néni és Krizsán Marianna néni különböző népi hangszereket
mutatott, ill ezeket ki is lehetett próbálni.

No, és hogy teljes legyen az élmény, áttelepdetünk a másik, szépen
megterített asztalhoz, s finom húslevest ettünk csiga-tésztával. A
mindenki elismerését kivívó finomságot Oravecz Vecunak
köszönhetjük.