Losonc 2010.11.20.


Losonc

Testvérekre találtunk!

Az együtt eltöltött idő alapján úgy érezzük, hogy nem csak a nevünk közös!
Nemrég egy salgótarjáni fellépés kapcsán tudtuk meg, hogy Losoncon is vannak
„pitypangosok”. Megkerestük őket.
Mi felnőttek már kétszer találkoztunk. A beszélgetések kapcsán kiderült, hogy rengeteg közös
van a két csoportban. Nekik is fontos a hagyományőrzés, nekik is van két néptánc-csoportjuk.
Náluk is van egy nagyon aktív „mag”, akire mindig lehet számítani. Rengeteg mindent ők is
önerőből oldanak meg.

Nagyon kedves, vidám emberek. Az együtt eltöltött idő alatt megéreztük, hogy a nekünk oly
természetesnek tűnő magyarság, milyen kincs!

November 20-án, szombaton vendégül láttak bennünket a losonci pitypangosok.
Először az iskola 60. születésnapjára rendezett ünnepségen vehettünk részt:
Itt felléptek a mi néptáncosaink is.

Ebéd után már csak a két Pitypang maradt az iskolában. Remekül éreztük magunkat. A
fergeteges táncházban órákig ropták a táncot kicsik-nagyok, gyerekek és felnőttek. Aki nem
állt be táncolni, annak is járt a lába, csupa derű volt az arca. Másokat a kézműves
foglalkozások érdekeltek jobban.
A szívet melengető nap után a jó hangulat a buszon is megmaradt. Mindenki tele volt
élménnyel, megelégedettséggel, örömmel.
Nagyon hálásak vagyunk ezért a napért.